Minőségek, ha találkoznak
A több száz éve ismert és szeretett gyógyforrásra épült Hotel Gellért, az első világháború okozta néhány éves csúszás után 1918-ban nyitott meg, holott mi, akik itt élünk Magyarország fővárosában, úgy érezzük, ez a szálló egy magával a várossal, mindig itt volt, és mindig is itt lesz. A gyönyörű szecessziós stílusban épült gyógyszálló a maga műfajában első volt, amely egy főváros központjában épült fel.
A tökéletes eleganciát képviselő kastélyszálló 1945 után, kezdetben a hazalátogató külföldiek kedvenc helye lett, majd miután ők elvitték a jó hírt világ szerte, hogy a „Gellért ma is a régi”, odaszoktak a külföldről érkező idegenek is. Szobái, fürdője, drink bárja, étterme és kávéháza egyaránt, valami különös bájt kölcsönzött a feszes külvilággal szemben, mintha éppen annak ellenkezőjét rejtették volna a falak, egy olyan álomvilágot, ahol test és lélek elengedheti magát és mindkettő szabadon szárnyalhat. A Gellért arra az időre, amíg ott vendégeskedett az ember, egy külön életformát jelentett, és így van ez ma is.
A hatvanas évektől az időről időre hazalátogató Müller család tagjai is itt szálltak meg. Szerették, otthonosnak érezték ezt a helyet, és ez az érzés Judithban, aki egyébként is életcélszerűen hitt a tradíciókban, haláláig megmaradt. Szeretett volna életvitelszerűen a Gellértben élni, nemcsak olykor-olykor megszállni, ezt a lehetőséget azonban megtagadta tőle az élet. A kávéházat azonban mindig is az otthonának érezte, ott, ami fájt kevésbé fájt és a jó is felerősödött. Ott lehetett a legbensőségesebben beszélgetni. Asztalánál komoly volt - ahogy mostanság mondják - a pörgés, osztogatta, szórta jó tanácsait hölgybarátainak, vagy éppen új illatokról, butéliákról álmodozott. A kávéház márvány asztala mellett készült fel többek között a Hungarian Rhapsody-ra, a magyar illatra is. Ott bűnözött a süteményekkel, fogadta barátait, ez volt az ő szalonja.
Judith mindig hű maradt imádott hoteljéhez, ahhoz az érzéshez, amit ezek a falak ma is sugároznak, őt nem érdekelte, éppen divatos hely-e a Gellért, vagy hullámvölgyben van-e, mert a minőségek, ha találkoznak, nem kérdik egymást, merre tovább, egyszerűen csak örülnek a másiknak.
Pálmai Tamás
Minőségek, ha találkoznak
A több száz éve ismert és szeretett gyógyforrásra épült Hotel Gellért, az első világháború okozta néhány éves csúszás után 1918-ban nyitott meg, holott mi, akik itt élünk Magyarország fővárosában, úgy érezzük, ez a szálló egy magával a várossal, mindig itt volt, és mindig is itt lesz. A gyönyörű szecessziós stílusban épült gyógyszálló a maga műfajában első volt, amely egy főváros központjában épült fel.
A tökéletes eleganciát képviselő kastélyszálló 1945 után, kezdetben a hazalátogató külföldiek kedvenc helye lett, majd miután ők elvitték a jó hírt világ szerte, hogy a „Gellért ma is a régi”, odaszoktak a külföldről érkező idegenek is. Szobái, fürdője, drink bárja, étterme és kávéháza egyaránt, valami különös bájt kölcsönzött a feszes külvilággal szemben, mintha éppen annak ellenkezőjét rejtették volna a falak, egy olyan álomvilágot, ahol test és lélek elengedheti magát és mindkettő szabadon szárnyalhat. A Gellért arra az időre, amíg ott vendégeskedett az ember, egy külön életformát jelentett, és így van ez ma is.
A hatvanas évektől az időről időre hazalátogató Müller család tagjai is itt szálltak meg. Szerették, otthonosnak érezték ezt a helyet, és ez az érzés Judithban, aki egyébként is életcélszerűen hitt a tradíciókban, haláláig megmaradt. Szeretett volna életvitelszerűen a Gellértben élni, nemcsak olykor-olykor megszállni, ezt a lehetőséget azonban megtagadta tőle az élet. A kávéházat azonban mindig is az otthonának érezte, ott, ami fájt kevésbé fájt és a jó is felerősödött. Ott lehetett a legbensőségesebben beszélgetni. Asztalánál komoly volt - ahogy mostanság mondják - a pörgés, osztogatta, szórta jó tanácsait hölgybarátainak, vagy éppen új illatokról, butéliákról álmodozott. A kávéház márvány asztala mellett készült fel többek között a Hungarian Rhapsody-ra, a magyar illatra is. Ott bűnözött a süteményekkel, fogadta barátait, ez volt az ő szalonja.
Judith mindig hű maradt imádott hoteljéhez, ahhoz az érzéshez, amit ezek a falak ma is sugároznak, őt nem érdekelte, éppen divatos hely-e a Gellért, vagy hullámvölgyben van-e, mert a minőségek, ha találkoznak, nem kérdik egymást, merre tovább, egyszerűen csak örülnek a másiknak.
Pálmai Tamás